ISKOLA ALAPÍTÁSA
Hosszú évek óta érlelődik a katolikus közösségünkön belül az az elképzelés, amelyet a templomalapító Prause József atya megálmodott, hogy a katolikus hitben élő családok gyermekei számára épüljön iskola. Az iskola szellemiségében, nevelési alapelveiben fontos, hogy megjelenjen növendékei számára, hogy a szeretetet, kedvességet, segítőkészséget a hitben való megerősödést a közösségi létben tanulják és éljék meg. Ennek az álomnak a megvalósítása a mi generációnk feladata. Nagy öröm számunkra, hogy 2024 augusztusában létrejött a plébániai közösségen belül az iskolaszervezést támogató önkéntes szülői közösség, amely bölcsője, alapító közössége a Gyömröi Katolikus Általános Iskolának és Marton Zsolt püspök atya májusi döntése alapján 2025. szeptember 1.-én elindul az első osztály az iskolában.
„A NEVELÉS AZ ÉLET SZOLGÁLATA”
Josef Kentenich atya idézete az Organikus Pedagógia vezérgondolata is egyben. A Gyömrői Katolikus Általános Iskola egy újnak ható, valójában nagyon is régi gyökerekből eredő szemléletmódot alkalmazó organikus pedagógiai módszer köré szerveződik, melyet a fentebb már említett Josef Kentenich atya dolgozott ki. Magyarországi elterjedése Uzsalyné Dr. Pécsi Rita nevéhez köthető.
PEDAGÓGIAI ALAPELVEINK:
• Egy új keresztény nevelői szemléletmód beépítése az oktatásba,
• A tanár és diákjai közötti kapcsolat és kötődés kialakítása,
• Élményalapú oktatás,
• A tanulók személyiségének megismerése, hogy ezáltal minél sikeresebben lehessen őket nevelni a maguk erősségeik, tehetségeik, képességeik szerint,
• A diák belső szabadságának, kreativitásának, önállóságának, érzelmi intelligenciájának fejlesztése.
Az organikus pedagógiai módszer túlmutat az iskolán, nem ér véget a csengőszóval, hanem a hétköznapokban, otthon is megtanítja a növendékeit arra, hogy hogyan legyenek hívő, de elsősorban jó emberek. Ehhez viszont elengedhetetlen a szülők bevonása. Minden szülő pedagógus is egyben, emiatt nem zárhatók ki az iskolai nevelésből sem. A szülőkkel való folyamatos kapcsolattartás, közös gondolkodás a gyermek iskolába járásának alapvetése lesz. Ebbe beletartozik, az iskolai programokon való részvétel is. Fontos, hogy a szülők támogassák és egyetértsenek az iskola működésével, nevelési céljaival, és ezeket az elveket az otthon a családi életben, környezetben is alkalmazzák.
Az iskola egy biztos, szeretet és értékalapú közösség kialakítását ígéri. Egy olyan közösségét, amibe a diákok, tanárok és a szülők egyaránt beletartoznak, és ahol a közös munka célja, hogy a gyermekeket, mint a kicsiny magvakat, bőséges talajba vessük és egyéni fejlődésüket segítve végig kísérjük életük egy fontos, meghatározó szakaszán.
KATOLIKUS ISKOLA ALAPÍTÁSA GYÖMRŐN
2024. május 29.
Marton Zsolt váci megyéspüspök katolikus általános iskola alapításáról döntött, amely Gyömrőn 2025. szeptember 1-jén indul majd el – jelentette be a hírt az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága, amely a Váci Egyházmegye oktatási és nevelési intézményeit felügyeli. A katolikus iskola alapítását két évvel ezelőtt kezdeményezte a megyéspüspöknél a Gyömrői Római Katolikus Egyházközség nevében Virág József plébános.
Az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) megvalósíthatóságitanulmányt készített, amely alapján a megyéspüspök engedélyezte az iskola alapítását. Az iskola első évfolyama 2025. szeptember 1-jén indul majd el, egy osztállyal a Prause József közösségi ház épületében. Az önálló iskola felmenő rendszerben fogadja majd a diákokat, évfolyamonként egy, később két osztállyal, így a felnövekvő intézmény teljes, kifejlett formájában 16 osztályos lesz.
2024. nyarán készült el az iskolaépület átalakításának és felújításának a terve. Az épület fokozatosan fog bővülni, részben a jelenlegi közösségi házban, részben új épületrészek hozzáadásával. Az EKIF az ősz folyamán lakossági fórumot is szervez majd a tervek bemutatására.
A Gyömrői Római Katolikus Egyházközség az idén ünnepli születésének 110. évfordulóját. A templom építésének vágya 1918-ban fogalmazódott meg, az álom 20 év alatt valósult meg, de ezalatt az idő alatt erősödött és növekedett a közösség. Először a Kultúrházat építették meg, az ott tartott rendezvények bevételei teremtették meg a templomépítés fedezetét. A folyamatnak nagy lendületet adott Prause József plébános, aki 1926-ban került a településre. A telkek vásárlásakor fontos szempont volt számára, hogy egymás mellett álljon a templom, a közösségi ház és az iskola. Bár sokat tett a településen az egyházi fenntartású oktatásért, a háború kitörése miatt a tervekben szereplő iskola megépítésére már nem kerülhetett sor.
Az egyházközség tagjai így fogalmazták meg vágyukat: „Apáink, nagyapáink megépítették a templomot és a közösségi házat, a mi generációnk szeretné hozzátenni az iskolát. Virág József plébános támogatásával a cél most sem más, mint 85 évvel ezelőtt: a plébániai közösség megerősítése, a hívő családok támogatása, a városban élő gyermekek, tanulók katolikus szellemű oktatása, nevelése.”
Az iskola alapításával kapcsolatos kérdéseket a titkarsag@gyomroikatolikusiskola.hu email címen tehetnek fel az érdeklődők.